Két évvel ezelőtt támadt az ötlet: malacperselyt készítünk! De nem ám akármilyet, különlegeset! Például lehetne jó nagy hasú, ÓRIÁS kocamalac, hogy jó sok pénz férjen bele!
A terv megvolt. Csupán a persely elkészítése várt ránk. Mert ugye mondanom sem kell, ekkora persely nincs az egész Földkerekségen… Kénytelenek voltunk mi magunk – kezdetben a számítógép előtt és később az asztalosműhelyünkben – életre hívni ezt a kedves, óriás jószágot. (A cikk 2013. augusztus 24-én íródott, frissítve 2023. október 20. szerk.megj.)
Az első lépések: óriás malacpersely tervezés és gyártás
Egy több, mint húsz éve készült, malacka formájú faperselyt használtunk sablonnak.
Tulajdonképpen a nagy ennek a kicsinek a felnagyított változata. Alapos mérnöki tervezés, vágás, ragasztás, marás, rengeteg csiszolás… végül csak elkészült a művünk. Ma is büszkék vagyunk rá. Hatalmas orra is remekül mutat… Mosolygós, festett kocapofit is kapott.

A pénzgyűjtés öröme – valóra vált álomtervek
Miután a még üres perselyünknek megmutattuk új helyét (feng shui szempontból természetesen a lakás gazdagság területén, hol is lehetne jobb helyen…), elkezdtük bevonni a családot, ismerősöket.
Akkortájt vezették be a fém kétszázast. El is határoztuk, hogy a mi perselyünkbe kizárólag ilyen kerülhet. Leszögeztük, hogy fém kétszázast még véletlenül sem adhatnak ki a kezükből, hisz kell a Malacba. Gyűjtöttük, gyűjtögettük, szépen kitartóan, de a Malac csak nem akart telni.
Fejcsóválva vettük tudomásul: valóban óriásra sikeredett a perselyünk. De hát ezt akartuk…
Bendője oly széles, hogy pár darab érmét úgy elnyel észrevétlenül, mintha semmit nem dobtunk volna be neki. Annak ellenére, hogy a gyűjtögetés így nem igazán látványos, persze boldogan folytattuk. Volt, hogy egy héten többször is, máskor ritkábban, de rendszeresen csörrentek – koccantak az érmék. Jó érzés volt hallani, látni az átlátszó plexin keresztül! Megörültünk, ha aznap akadt 1-2 kétszázas a visszajáróban, hazaérve pedig siettünk: na ki dobja be elsőnek?!

Az elszántság meghozza gyümölcsét: az idő telik, a Malac hízik
Azóta eltelt két év. A mi szobakocánk mostanra szemlátomást meghízott. Olyannyira, hogy alig lehet leemelni a polcról…
Jelenleg mindössze tíz dekányi – azaz megközelítőleg tíz darab – kétszázas híján 10 kilót nyom Őkelme. Ám még most sem telt meg. Megtippelni is nehéz, hogy mennyi lehet benne. A „Mester” – avagy Férjem a perselyek megálmodója – szerint most kinyitni vétek, majd ha megtelik, úgyis megtudjuk. Hát mit ne mondjak, némiképp furdal a kíváncsiság!

A festett fa malacperselyünk híre kitartóan terjed
Időközben elterjedt a híre a mi kedves malacperselyünknek. Kollégák és rokonok is kedvet kaptak hozzá. Meg is érkezett az első felkérés: egy kisebb festett, egyik oldalán rövid feliratos malacperselyt készítettünk Timinek.
A kismalackát a Nyúlpersely követte, aminek elkészülését ismét komolyabb tervezgetés előzte meg. Az eredménnyel elégedettek lehettünk, mintha épp ugrani készülne!
Persze nagy sikert aratott, és újabb rendelést kaptunk: a nyúl mellé kellene egy elefánt is: egy Óriás Elefánt! Na, ez már kihívás a javából. Újra tervezgetésbe, majd sablonkészítésbe fogtunk. Több napnyi fúrás-faragást követően a végeredmény jobb lett, mint amire számítottunk.
Az Elefántpersely igen élethűre sikerült. Nézem, és szinte látom ahogy elindul: lép egyet, aztán még egyet, kecses vonalvezetésű tuskólábain, majd kéjesen magára locsol a kunkori ormányával… közben legyezi füleit, bájos teremtmény. Csöppnyi farka külön tanulmány.
Az évek során a malacperselyeken kívül még tovább bővült a „persely állatkert”,. Bárány, kutyus, süni, cica is készült, mindegyik pénzbedobó nyílással, fából, festett kivitelben készült.





Rengeteg névreszóló malacperselyt eladtunk esküvőre nagyoknak és keresztelőre kicsiknek. Sláger termékké vált az EraDekor Manufaktúránál, hiszen ehhez még csak hasonló sem kapható közel s távol. Ezt Megrendelőink is jól tudták, így amikor családi okok – gyermekek és házfelújítás – miatt a gyártást pár évre ideiglenesen beszüntetni kényszerültünk idő- és energiahiány miatt, sorra záporoztak e-mail postafiókunkba a megrendelések. De sajnos több éven keresztül nem tudtuk őket teljesíteni, hiszen eme aprólékos kidolgozottságú kézműves termékek elkészítése nagyon sok időbe telik, alapos munkát végzünk, hosszútávú használhatóság, valódi értékteremtés a célunk.
5 év kihagyás után – újra malacod van!
A gyermekek cseperednek, a házunk és a műhelyünk elkészült, így már semmi nem állhat útjába az újabb malacpersely-sereg életre keltésének! Megújult letisztultabb dizájnnal, de az EraDekor-tól 2006 óta jól megszokott minőségben és mérnöki alapos kivitelezéssel ismét születnek a malacok a megújult műhelyünkben!
A perselyek időszakosan érhetők el, és kizárólag a „Malacod van” listához csatlakozott érdeklődők számára hirdetjük meg a pár havonta megjelenő limitált darabszámú persely kollekciókat.
[ÚJRA] MALACPERSELY SZÜLETIK
Névreszóló malacpersely örömteli pénzgyűjtésre tanít
Sokáig gyűjtögetsz, aztán hirtelen mégis elköltöd.
Nagy tervek, álmok megvalósulásához olyan persely kell, amibe élvezettel dobálod a csörrenő-koccanó érméket és csak akkor veszed ki a pénzt, miután teljesen megtelt.
Játékos gyűjtögetés kicsiknek és nagyoknak. Ilyen a névreszóló festett fapersely az EraDekor Manufaktúra műhelyéből. Időszakosan, csak regisztrált jelentkezők részére elérhető.
Malacperselyeink csak regisztrált érdeklődők számára elérhetők, időszakosan, limitált készlettel.